Náray Tamás
Az utolsó reggel Párizsban I-II. kötet

Hol is merjem kezdeni?
Náray könyvet olvasni számomra mindig valamiféle csoda. Talán elfogult vagyok. Meglehet. 

Persze én is úgy voltam Náray Tamás személyével, mint ahogyan véleményem szerint sokan kis hazánkban. Tudtam, hogy ki ő és mivel foglalkozik, láttam itt-ott a televízióban - akkor még néztem olyat -, de ennyiben ki is merült. Kamaszként divattervező (is) szerettem volna lenni, telerajzoltam ruhákkal néhány vázlatfüzetet az évek alatt. Nem olyan régen rájuk akadtam. Mit mondhatnék: sírva nevettem a rajzokon. Mindenki jobban járt, hogy lemondtam erről az álmomról. 
Azonban ebben a két kötetben bepillantást nyerhetünk ebbe a csodavilágba. A szerző életébe nem kevésbé. Legalábbis azon részébe, amit látni enged. És így van ez jól. 
Őrülten sok alázatra, szívósságra és kitartásra van szükség, hogy az ember jusson valahová. Leginkább oda, ahová ő maga vágyik. Ezt ugyan tudtam könyv nélkül is, de nagyon jól esett a lelkemnek ezt az utat végigolvasni. Látni, hogy minden belefektetett munka megtérül. És tényleg csak úgy juthat előre az ember, ha időt, energiát nem kímélve megy előre az útján. Hogy lesznek-e buktatók? Naná! Helyzetek, amikből visítva menekülne? Naná! De legalább tudja az ember, hogy miért küzd annyira. És lám, meglesz az eredménye. 
Most egy idézet jutott eszembe kamaszkoromból, mondhatni ez volt akkor a "hitvallásom" - úgy érzem illik ide:

Mindennek megvan az ára,
Minden munka megtérül,
Mindenkinek megvan a párja
És előbb-utóbb minden kiderül.

Hogy őszinte legyek, pár évnek el kellett telnie, mire kézbe vettem ezeket a könyveket, mert valamiért fordítva vagyok bekötve és amit felkapnak, azt már csak azért sem akarom. (Hasonlóan jártam Michelle Obama könyvével, de ez majd egy másik bejegyzés lesz.) Szóval amikor megjelent az első kiadás mindenki ezt olvasta a környezetemben és nem szégyen, bevallom, úgy voltam vele - ugyan, mitől is lenne olyan jó. Csúnya szokás az ítélkezés, azóta leszoktam róla. Legalábbis nagyon dolgozom rajta és szerencsére egész jól állok. Szóval ellenálltam mereven, aztán egyszer megláttam a kötetet védőborító nélkül. Csodálatos piros! Imádom! Na nem ezért vettem le a polcról végül, hanem mert csak ott motoszkált a fejemben, hogy talán mégis tudhat valamit ez az Ember.
Náray Tamás személye különben is elég megosztó és már csak emiatt is kíváncsi lettem. És milyen jól tettem! Mert azóta megszületett a csodálatos Zarah regény is, és ha igaz amit olvastam, nem csak irónia, akkor lesz egy könyv - ha jól emlékszem - "Volt egyszer egy varrodám" címmel, amit a magam részéről nagyon szeretnék elolvasni.
Én azóta függő lettem és ami beszélgetés fellelhető és ahol csak követni lehet Náray Tamást, én követem, mert nagyon szeretem a világlátását, a mindenről való véleményét és azt meg pláne, hogy beleáll és ki is meri mondani. Számomra ez (is) tiszteletre méltó.
És ott a festészet ugye. Láttátok már a képeit? Csodálatosak! 
Én tehát nem csalódtam. Ó, de mennyire nem! Sőt! Csak kaptam a Náray könyvektől.

Olvassatok velem!