Min Jin Lee
Pacsinkó

Éreztétek már azt egy könyvnél rögtön az első mondatoknál, hogy "ez az!"? Biztosan. Nálam nagyon ritkán fordul elő. Ha jobban belegondolok, nem is tudnák most másik ilyen könyvet megnevezni. De a Pacsinkó ilyen volt.

Valahogy más. Másképp indult, mint a többi. Lehet, hogy a mondatszerkezetek, vagy egész egyszerűen csak a légkör, vagy a hangulat. Vagy csak én akartam másnak hinni. Igazából mindegy is. Lényeg a lényeg, engem az első mondatokkal már levett a lábamról. 
Nagyon szerettem ezt a könyvet. Valójában ezzel szerettem volna kezdeni az évet, de valahogy túl hosszúra nyújtottam az olvasását. Persze ezt egyáltalán nem bántam meg, hiszen így "tovább maradhattam a családdal". 
Tetszett, hogy messziről indulunk. Szundzsa nagyszüleitől. És távol zárul a történet, Szundzsa unokájánál. 
Imádtam azt a rajongó szeretetet, ami Szundzsa és Huni között megelevenedett. A mérhetetlen tisztelet mellett érezni lehetett a hatalmas nagy apa-lánya szerelmet. Még a merev Koreában is van ilyen. 
Jangdzsint, Szundzsa anyját már kevésbbé kedveltem. Valahogy számomra túl távolságtartó volt, túlságosan szabálykövető, szigorú és kimért. Mint aki igyekszik saját magától minden érzelmet távol tartani. Nyilván ennek is volt oka, talán ő így "könnyebben" tudta élni az életét. Ki tudja? Na jó, mikor útjára bocsátotta a lányát Japán felé, akkor azért kiderült, hogy az ő szíve sincs kőből. 
Nem szerettem Joszebet. Sem Noat. És akkor most szépen itt át is lépek a fő vonalon, Noa és Hanszu kapcsolatán. Noa nekem túl... stréber volt. Az élet minden területén. Mozaszu viszont! Ő nagy kedvencem lett. Még a neve is olyan kedves nekem, hogy az embernek muszáj mosolyra húzni a a száját tőle. 
Ami még feltűnt, hogy mindenki betegsége nevén lett nevezve a regényben, egyedül Hanaé nem. Persze nyilván tudjuk, hogy mi volt az, de valamiért mégsem lett kimondva. 

Engem megvett ez a családregény! Picit Alan Brennert Honoluluját juttatta eszembe néhol. Volt azért közös pont a két könyvben. Annak mondjuk örültem, hogy itt nem kellett már nagyon kutatnom a koreai szavak jelentését (jegyzem meg ebben a könyvben nem is nagyon volt hozzá magyarázat), mert a Honoluluban már sokat megtanultam. 
Szóval van ebben a regényben minden. Elég életszerű. Alázat, fájdalom, rengeteg betegség beteljesületlen szerelem, gyilkosság és öngyilkosság, önpusztítás, féltékenység, vágyakozás, a jobb élet reménye, kitaszítottság, lenézés, meg nem értettség, alvilág, szerelem... nem sorolom. Ha egy jó és tartalmas családregényre vágytok, mindenképp olvassátok el!
Az utóbbi időben elég sok koreai és japán könyv akadt a kezembe. Valamiért bevonzom ezeket. Eleinte kicsit féltem tőlük, de minél többel van dolgom, annál jobban szeretem. 

Van egy mondatrész, ami nagyon belém égett, imádtam:

...Kim hatékony volt és mindig udvarias: ő volt a tiszta csomagolás egy piszkos cselekedethez.

Persze nem csak ennyi. Van benne tartalom bőven. 
Olvassátok, olvassátok, olvassátok!