Jack Kerouac
Úton - Az eredeti tekercs

Ez a könyv legyen a nulladik az évben. Tavalyról maradt a nyakamon, nem bírtam vele az év végén. 
Mit is mondhatnék? Keservesen megszenvedtem, mire végigvergődtem magam az Úton.

Azt hiszem, ha ez a könyv úgy bő 15 évvel ezelőtt talál rám, akkor még élem a hasonló felfogást és talán még élveztem volna. Értem én, hogy ez "a beatnemzedék leghíresebb műve" (bookline.hu). Nagy utazás volt, főleg a '40-es években. De a mai felgyorsult világban olvasva nekem csak kínlódás volt és csak becsületből szenvedtem végig. Talán - de csak talán - picit szégyellem magam, mert még nem találtam róla negatív véleményt. Lehet velem van a baj, de akkor sem tudtam azonosulni vele.
Nagyon egyszerűen össze tudom foglalni: ezek a fickók csak autóztak keresztül kasul Amerikán, ittak, drogoztak és szexeltek.
Megöregedtem. Nekem ez már nem elég egy jó könyvhöz.
Csodálatos papírtekercs ide vagy oda... 

Rendben van, legyen, beismerem: mégsem volt teljesen hiábavaló elolvasni. Volt egyetlen mondat, amit magammal viszek útravalóul.

Életünk során mind azért vágyakozunk, azért sóhajtozunk és epekedünk, és  mindenféle édes mámorba azért vetjük bele magunkat, mert emlékszünk valami elveszített boldogságra, melyet bizonyára az anyaméhben éltünk át és újraélni - bár ezt félünk bevallani - csak a halálban lehet.